2012. december 31. New York város, helyi idő szerint 20:12
Adam Warden átzuhant az ajtón. Válla vérzett, két foga letört. Megkapaszkodott egy székben, és felhúzta magát, hogy körülpillantson. Egy kocsmában volt. Apró gondolat futott át az agyán: Itt töltötte be a huszonharmadik születésnapját. Ez a város már nem olyan, mint volt. Nem olyan, mint tíz nappal korábban. A város utcáira senki nem merészkedik éjszaka a vámpírok, démonok és egyéb szörnyetegek miatt. Félelem és rettegés lett úrrá a lakosságon.
Itt a szilveszter, és senki nincs az utcákon. Adam is csak azért merészkedett ki, mert megkeresték őt, hogy találjon meg egy elveszett fiatal lányt, és íme, mi lett a vége. Összetűzésbe keveredett egy csapatnyi pokolkutyával, és igen alaposan helyben hagyták. Ami azt illeti, annyira, hogy menekülnie kellett, még új képességei sem védték meg.
Huszonegyedikén öngyilkos lett, vízbe vetette magát, lábán egy nagyobb fémgolyóval. Négy nappal később ébredt fel a víz alatt. Nem emlékezett semmire, de a súly, mely korábban nem hagyta menekülni, olyan könnyűnek tűnt, mintha papírból lenne. Ahogy kiért, egy roma talált rá, és mesélt neki a Változásról, a Kurako törzsről, a Kiválasztottakról, és Adam élete megváltozott. Az ő elemei a föld és a sötétség. Öt nap alatt eléggé felkészült, és jó néhány esetben segített a lakosságon, így a városban hősként tisztelték, megkeresték, hogy segítsen. Sőt, még a New Yorki rendőrségtől is felkeresték. Ám van, amire még ő sem tudott felkészülni. Bicegve indult el a hátsó szoba felé, hogy elrejtőzzön reggelig. A démonok nappal csak a föld alatt tudnak mozogni, jutott eszébe Wallace, a roma mágus tanítása. Ám nem volt elég gyors.
Az ajtó mögötte úgy csapódott ki, mintha valaki berobbantotta volna, és hat förtelmes szörnyeteg sétált be rajta. Felépítésük leginkább a farkaséra emlékeztetett, ám szőr helyett testüket milliónyi tüske borította. Marmagasságuk legalább másfél méter volt, pofájukban háromsornyi gyilkos tépőfog meredezett, szemeik vörösen világítottak, mancsukból húszcentis késpengeszerű karmok álltak ki, farkuk végén pedig egy legalább ötven centis tüske éktelenkedett. Pokolkutyák, a legnemesebb fajtából. Ahogy meglátták Adamet, morogni kezdtek, és elindultak. Vicsorgásuk furcsa volt, mintha magukban máris jót nevetnének az áldozaton. Szabályos félkörívbe rendeződtek, hogy elszigeteljék a kiválasztottat minden menekülési útvonaltól, ám nem támadtak.
Adam értetlenül állt a helyzet előtt, de nem tudott mit tenni. Lassan leült az egyik asztal szélére, cigarettát halászott elő a zsebéből, és rágyújtott. A szörnyetegek még mindig csak várakoztak.
- Mi van? Kössem be a szemem is? – A helyi akcentus kiszínezte az angol szavakat, ám nem számíthatott válaszra senkitől.
Közel tíz perc telt el így. A pokolkutyák meredten nézték foglyukat, de nem támadtak, amíg az nem próbált kitörni, és akkor is inkább csak visszaijesztették. Ám hamarosan nyílt az ajtó. Különös alak lépett be. Nem lehetett magasabb százhetvenöt centiméternél, pocakos volt, barna hajú. Szemei zöldek voltak, szinte már természetfeletti élénkséggel. Állán kis kecskeszakáll éktelenkedett, orrán szemüveg ült. Tornacipőt, fekete farmernadrágot és egy fehér pólót viselt, mindezen pedig egy ballonkabát lógott.
- Szép estét Mr. – A pillanatnyi bizonytalanság kiült az idegen arcára. Brit akcentussal beszélte az angolt. – Warden, igaz?
- Igen… Nos, megkérdezhetném, hogy ki ön?
- Egyelőre lényegtelen. Esetleg megkínálhatna egy cigarettával?
- Sajnos szorongatott helyzetemben nem sokat tudok tenni, mivel az ön előtt álló drágaságok nem engednének oda magához.
- Elég, ha dobja.
Adam előhúzott egy szál piros Marlbolo –t, és odadobta az ismeretlennek.
- Amúgy hogy lehet, hogy önt nem tépik szét? – Kérdezte, mikor a pocakos férfi meggyújtotta cigarettáját egy gyufával.
- Nos, fogalmazzunk úgy, hogy a munkakapcsolat meggátolja őket.
- Pedig nem tűnik démonnak. Sőt, kifejezetten úriemberes a viselkedése.
- Ezt dicséretnek veszem, köszönöm. És tényleg nem vagyok démon.
- Ez esetben megkérdezhetem, hogy mi ön? Talán ember?
- Nem. Én jóval idősebb vagyok az emberi fajnál.
- Ezt most nem feltétlenül értem.
- Egyelőre nem is lényeges. A kérdésem a következő. Fel tudná sorolni ön, hogy mi a neve a többi kiválasztottnak?
- Nos, sajnos ezzel több probléma is lesz.
- Mégpedig?
- Egyrészt, nem emlékszem semmire. Másrészt, ha emlékeznék, sem adnám ki a sorstársaimat. Amúgy hogy találtak rám?
- Ön elég híres lett ahhoz, hogy felfigyeljünk szerény személyére.
- Áh, értem. Öt perc hírnév, és máris lecsap rám a pokoli CIA.
- Nem CIA. Én inkább rövidíteném úgy, hogy LSA.
- LSA? Lucifer Secret Agency.
- Lucifer Titkosszolgálata? Elég érdekesen hangzik.
- Nos, az is. Az egész alapja az, hogy a démonok képesek emberek emlékeit kiszívni. Még olyanokat is, amikre ő maga már úgy hiszi, nem emlékszik.
- És most azért jött, hogy kiszívja a fejemből az emlékeket, és elszaladjon vele fagyott lábú Lucifer úrhoz?
- Nos, nem pont ez a terv. Nem szaladok vele senkihez.
Ezzel az ismeretlen felemelte kezeit. Vörös energia csapott elő tenyereiből, és pontosan eltalálta Adam szemeit. A férfi remegni kezdett, majd összeesett.
- Hagyjátok életben. Megvan a következő célpont. Megyünk Magyarországra. – Szólt az ismeretlen, a pokolkutyáknak. Miközben azok kivonultak, ránézett Adam testére, és újra megszólalt. – Még életben hagyom önt, mivel jó szolgálatot tett, és nem ellenkezett. Amúgy pedig… Már rég nincsenek lefagyasztva a lábaim.
A férfi ezzel kisétált a kocsmából.
Adam Warden átzuhant az ajtón. Válla vérzett, két foga letört. Megkapaszkodott egy székben, és felhúzta magát, hogy körülpillantson. Egy kocsmában volt. Apró gondolat futott át az agyán: Itt töltötte be a huszonharmadik születésnapját. Ez a város már nem olyan, mint volt. Nem olyan, mint tíz nappal korábban. A város utcáira senki nem merészkedik éjszaka a vámpírok, démonok és egyéb szörnyetegek miatt. Félelem és rettegés lett úrrá a lakosságon.
Itt a szilveszter, és senki nincs az utcákon. Adam is csak azért merészkedett ki, mert megkeresték őt, hogy találjon meg egy elveszett fiatal lányt, és íme, mi lett a vége. Összetűzésbe keveredett egy csapatnyi pokolkutyával, és igen alaposan helyben hagyták. Ami azt illeti, annyira, hogy menekülnie kellett, még új képességei sem védték meg.
Huszonegyedikén öngyilkos lett, vízbe vetette magát, lábán egy nagyobb fémgolyóval. Négy nappal később ébredt fel a víz alatt. Nem emlékezett semmire, de a súly, mely korábban nem hagyta menekülni, olyan könnyűnek tűnt, mintha papírból lenne. Ahogy kiért, egy roma talált rá, és mesélt neki a Változásról, a Kurako törzsről, a Kiválasztottakról, és Adam élete megváltozott. Az ő elemei a föld és a sötétség. Öt nap alatt eléggé felkészült, és jó néhány esetben segített a lakosságon, így a városban hősként tisztelték, megkeresték, hogy segítsen. Sőt, még a New Yorki rendőrségtől is felkeresték. Ám van, amire még ő sem tudott felkészülni. Bicegve indult el a hátsó szoba felé, hogy elrejtőzzön reggelig. A démonok nappal csak a föld alatt tudnak mozogni, jutott eszébe Wallace, a roma mágus tanítása. Ám nem volt elég gyors.
Az ajtó mögötte úgy csapódott ki, mintha valaki berobbantotta volna, és hat förtelmes szörnyeteg sétált be rajta. Felépítésük leginkább a farkaséra emlékeztetett, ám szőr helyett testüket milliónyi tüske borította. Marmagasságuk legalább másfél méter volt, pofájukban háromsornyi gyilkos tépőfog meredezett, szemeik vörösen világítottak, mancsukból húszcentis késpengeszerű karmok álltak ki, farkuk végén pedig egy legalább ötven centis tüske éktelenkedett. Pokolkutyák, a legnemesebb fajtából. Ahogy meglátták Adamet, morogni kezdtek, és elindultak. Vicsorgásuk furcsa volt, mintha magukban máris jót nevetnének az áldozaton. Szabályos félkörívbe rendeződtek, hogy elszigeteljék a kiválasztottat minden menekülési útvonaltól, ám nem támadtak.
Adam értetlenül állt a helyzet előtt, de nem tudott mit tenni. Lassan leült az egyik asztal szélére, cigarettát halászott elő a zsebéből, és rágyújtott. A szörnyetegek még mindig csak várakoztak.
- Mi van? Kössem be a szemem is? – A helyi akcentus kiszínezte az angol szavakat, ám nem számíthatott válaszra senkitől.
Közel tíz perc telt el így. A pokolkutyák meredten nézték foglyukat, de nem támadtak, amíg az nem próbált kitörni, és akkor is inkább csak visszaijesztették. Ám hamarosan nyílt az ajtó. Különös alak lépett be. Nem lehetett magasabb százhetvenöt centiméternél, pocakos volt, barna hajú. Szemei zöldek voltak, szinte már természetfeletti élénkséggel. Állán kis kecskeszakáll éktelenkedett, orrán szemüveg ült. Tornacipőt, fekete farmernadrágot és egy fehér pólót viselt, mindezen pedig egy ballonkabát lógott.
- Szép estét Mr. – A pillanatnyi bizonytalanság kiült az idegen arcára. Brit akcentussal beszélte az angolt. – Warden, igaz?
- Igen… Nos, megkérdezhetném, hogy ki ön?
- Egyelőre lényegtelen. Esetleg megkínálhatna egy cigarettával?
- Sajnos szorongatott helyzetemben nem sokat tudok tenni, mivel az ön előtt álló drágaságok nem engednének oda magához.
- Elég, ha dobja.
Adam előhúzott egy szál piros Marlbolo –t, és odadobta az ismeretlennek.
- Amúgy hogy lehet, hogy önt nem tépik szét? – Kérdezte, mikor a pocakos férfi meggyújtotta cigarettáját egy gyufával.
- Nos, fogalmazzunk úgy, hogy a munkakapcsolat meggátolja őket.
- Pedig nem tűnik démonnak. Sőt, kifejezetten úriemberes a viselkedése.
- Ezt dicséretnek veszem, köszönöm. És tényleg nem vagyok démon.
- Ez esetben megkérdezhetem, hogy mi ön? Talán ember?
- Nem. Én jóval idősebb vagyok az emberi fajnál.
- Ezt most nem feltétlenül értem.
- Egyelőre nem is lényeges. A kérdésem a következő. Fel tudná sorolni ön, hogy mi a neve a többi kiválasztottnak?
- Nos, sajnos ezzel több probléma is lesz.
- Mégpedig?
- Egyrészt, nem emlékszem semmire. Másrészt, ha emlékeznék, sem adnám ki a sorstársaimat. Amúgy hogy találtak rám?
- Ön elég híres lett ahhoz, hogy felfigyeljünk szerény személyére.
- Áh, értem. Öt perc hírnév, és máris lecsap rám a pokoli CIA.
- Nem CIA. Én inkább rövidíteném úgy, hogy LSA.
- LSA? Lucifer Secret Agency.
- Lucifer Titkosszolgálata? Elég érdekesen hangzik.
- Nos, az is. Az egész alapja az, hogy a démonok képesek emberek emlékeit kiszívni. Még olyanokat is, amikre ő maga már úgy hiszi, nem emlékszik.
- És most azért jött, hogy kiszívja a fejemből az emlékeket, és elszaladjon vele fagyott lábú Lucifer úrhoz?
- Nos, nem pont ez a terv. Nem szaladok vele senkihez.
Ezzel az ismeretlen felemelte kezeit. Vörös energia csapott elő tenyereiből, és pontosan eltalálta Adam szemeit. A férfi remegni kezdett, majd összeesett.
- Hagyjátok életben. Megvan a következő célpont. Megyünk Magyarországra. – Szólt az ismeretlen, a pokolkutyáknak. Miközben azok kivonultak, ránézett Adam testére, és újra megszólalt. – Még életben hagyom önt, mivel jó szolgálatot tett, és nem ellenkezett. Amúgy pedig… Már rég nincsenek lefagyasztva a lábaim.
A férfi ezzel kisétált a kocsmából.
ömm..bocs, de egyszerüen...no, hogyan is kezdjek bele, tehát, az első 10 mondatban lelősz minden, ismétlem, minden olyan dolgot, aminek sztori közben kellene kiderülnie. Biztos nagyon sok fantasy könyvet elolvastál, de az h azt sem tudom milyen ember, azt sem tudom hogyan néz is ki ez az un. Adam, de már vámpírok, démonok és pokolkutyák közt hajt végre küldetéseket, sajnálom de kiveri a biztosítékot. Sem a táj, sem a karakter, sem pedig a környezet nincs megírva, hogy egyátalán legyen valami elképzelésem arról, h milyen torz világ is ez ahol a főhősünk tevékenykedik. Szerintem ez a regény olyan mintha egy olyan képregényt olvasnék ahol fehér háttérrel gagyin megrajzolt pálcikaemberek beszélgetnek a semmiről. Sajnálom ha erős volt, a rossz kritika sosem rombol. Szia!
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésMint látod, ez egy intermezzo, ami azt jelenti, hogy közbe szúrt, nem feltétlenül megmagyarázott esemény. Ha olvastad a többi részt is, tudhatod, hogy mi történik. Ez nem egy lényeges elem, nem Adam az igazi főszereplője, hanem a végén felbukkanó személy. Mint látod, őt ki is dolgoztam rendesen. Van külseje, igazi személyisége. Adam itt szinte csak egy jelentéktelen mellékszereplő. Az, hogy neve van, nem jelent semmit.
Az építő kritikát elfogadom, bár nem érzem, hogy az olvasónak bármit is tudnia kellene Adamről, amikor az elkövetkező ötven fejezetben biztos, hogy nem bukkan fel újra. Szerintem egy jól megrajzolt képregényben sincsenek kidolgozva a felesleges töltelékek. Szóval olvasd el a többi fejezetet is, majd az után ezt. :)
Csak egy kis útmutató:
VálaszTörlésA regény nem ezzel a fejezettel kezdődik. A legelső bejegyzés legalul található. Aki regisztrált "blogger" felhasználó, az ezt minden bizonnyal tudja, de a többiek is hamar észreveszik, ha kicsit körülnéznek. Tehát aki azt mondja, hogy az első 10 mondatban lelőttem mindent, és hogy az Intermezzo 01 alapján próbál mindent megítélni, azt kérem, nagyon sürgősen olvassa végig a többi bejegyzést is.
Sajnálom, hogy ezt ki kellett fejtenem, de a fentebbi hozzászólás mélyen érintett. Olyan szép volt, hogy a legrövidebb fejezetet (azaz ezt) elolvasta, de máris az egész regényt jellemezte... Könnyeket csalt a szemembe. Szinte már meghatott, hogy bármit csinálok, van, aki a lábtörlőről akarja megállapítani, hogy milyen házat építek. Köszönöm.
Nyugi tudhatnád vannak olyan emberek akik a könyveket borító alapján veszik merthogy szép a sok zöld csík a polcon egymás mellett...ennek a lényfajtának a mai változata aki rálel egy rövidke fejezetre és ez alapján ítél anélkül hogy akár téged akár ezt a művedet ismerné... én azon kevesek egyike vagyok akinek volt lehetősége több gyöngyszemedet is olvasni így tudom hogy kikor mit és miért írsz...
VálaszTörlésne foglakoz ezekkel csak írj minél többet!!!!!