Ébredezem. Az első dolog, amivel megpróbálkozom, hogy megvakarom a szemem. Az álmos logikátlanság első gondolata, hogy levágták a kezeimet, de hamar rájövök, hogy ez a gondolat nagyobb baromság, mint a Green Peace. Lassan kinyitom a szemem, és körbepillantok. Még mindig a tegnapi ruháimban vagyok, a puha ágyamban fekszem, kikötözve. A közelben szól a tévé. Valaki a Vissza a Jövőbe trilógia harmadik részét nézi. A hangok alapján a Doki épp most menti meg a bajba jutott hölgyet, ezzel magára hagyva a jövő felé száguldó srácot. Zseniális. Vajon az első résztől nézi? Rendezői változatom van, díszdobozos, egy rész két óra. Ha alfától kezdte az egészet, akkor már hat órája rohad a kanapémon a segge. Nézd csak… Ott van mellette a teljes Csillagok Háborúja sorozatom is, a Klónok Támadása rajzfilmek lemezeivel. Látszólag azokon már túljutott. Mennyit aludtam?
A fickó, aki a kanapémon tesped látszólag roma származású. Bőre barnás, fehér inget, fekete bársonynadrágot és lakkcipőt visel. A nyakában vékony aranyláncon egy kereszt lóg, fülében fülbevaló. A bal gyűrűs ujján pecsétgyűrű. A fején szürke kalap. Nem lehet több huszonhat-huszonnyolc évesnél, de nem vagyok otthon a dzsipó anatómiában.
- Látom felébredtél! – Köszönöm, Egyértelmű Kapitány. A hangja mézesmázos, az akcentus meg alapvető.
- Látom kikötöztél.
- Gyors a felfogásod.
- Anyádé lassabb.
- Ne kötekedj, nem akarlak bántani.
- Tekintve, hogy betörtél a lakásomba, leütöttél és miközben elkezdtél kifosztani, leültél az ágyamra tévézni, ezzel tudnék vitatkozni.
- Hallod more! Állj le a sztereotípiáiddal és a rossz következtetéseiddel! – Leveszi a jobb lábát a bal térdéről. – Csak láttam a tűzcsiholásodat, aztán nem akartam, hogy esetleg megijedj tőlem, és kicsinálj!
- Érdekes eszmefuttatás, de már ébren vagyok, és megígérem, hogy nem belezlek ki, mint egy vágási malacot. És most engedj el. – Mondom némi kedvességet színlelve, mire az ipse csettint egyet, a kötelek pedig elengedik a csuklóimat. – Ezt meg hogy csináltad?
- Nos, látom, még sokat kell tanulnod a mulo… Akarom mondani a szellem erejéről.
- Ez valami szcientológiás cucc?
- Hülye ökör vagy, mondták már?
- Említették egyszer kétszer… - Kezdek bele, miközben felülök, a csuklóimat és a bokáimat masszírozva. – De te olyan értelmes srácnak tűnsz, neked elhiszem.
- Megvert veled a devla rendesen.
- Egyáltalán, ki a tököm vagy?
- A nevem Kolompár Tivald, szolgálatára. – Közben feláll és meghajol, még a kalapját is leveszi. Micsoda egy ripacs. – Te pedig Bakonyi Tibor, ha nem tévedek.
- Pontosan. Nos, kedves K. Tivald, visszaeső elkövető, még egyszer, most kicsit precízebben feltéve a kérdést: Mi a rákot akarsz te tőlem?
- Fölvázolom neked, hogy mi a szituáció alapja, elmondom, hogy mire vagy hivatott, és megtérítem a lelked.
- Na ne basszatok fel, egy Jézusos cigány! – Röhögök fel.
- Ugye tudod, hogy nagyon patkány vagy.
- Nem inkább nagyon kígyó?
- Rohadj meg. Mindjárt nem mondok semmit!
- Ne kapd fel a vizet, csak kicsit hosszú volt a napom.
- Két nappal később vagy.
- Te két napja itt rohadsz a lakásomban?
- Nem. Voltam boltban, sőt elintéztem a rendőrségen, hogy ne legyél halottként nyilvántartva.
- Te?
- Igen.
- Hogyan?
- Pár trükk, és azt hitték, te vagyok.
- Azért elég nehéz minket összekeverni. – Mértem végig vékony, izmokat teljesen nélkülöző testalkatát, sötét bőrét, fekete szemeit, fekete haját, hegyes állát és orrát.
- Te még mindig nem fogod fel, hogy léteznek olyan erők, amikről azt hitték az emberek, hogy csak a mesék részei?
- Túl sokat nézted a Csillagok Háborúját.
- Szerinted mivel ütöttelek ki?
- Van egy rohadt nagy, lila bokszkesztyűd?
- A Devla játsszon a fogsoroddal kidobósat, te majom!
- Hé! Kettőnk közül te tűnsz inkább főemlősnek.
- Megüsselek?
- Próbáld meg.
Idegesen lehajtja a fejét, vesz pár nagy levegőt, és elszámol tízig. Látom rajta, hogy kész van a figura, és talán tényleg mondhat nekem valami hasznosat. Lassan felkelek, és kimegyek a konyhába. Előkapok egy üveg vodkát, két poharat, a cigimet és az öngyújtómat, besétálok, és rágyújtok. Megkínálom őt is, elfogadja. Öntök ki az orosz szeszipar tömeggyártásának varázslatos termékéből.
- Na jó, mesélj, Tivald… Tivald, ugye?
- Az. Nos… Figyelj jól, ne kelljen kétszer végigragoznom az egészet. Egykoron létezett a mágia, nagyon is aktívan, oly erővel, hogy el se tudnád képzelni. Ám mikor Merlin összecsapott Maab királynéval, a mágia hatalmát egy hatalmas kristályba zárta, hogy többé ne tudjon ártani az embereknek. Csakhogy a Kristály megrepedt, és elszabadult a benne bujkáló pokoli erő.
- Te ezt honnan tudod?
- Népem történelmének része.
- A te népednek van története? – Kérdeztem vigyorogva, de elengedte a füle mellett a kérdést.
- Merlin sokat utazott ezek után, így ismerkedett meg a vándorcigányokkal, pontosabban az egyik csapattal. Reánk bízta a titkot, hogy mi történt, és megmondta, hogy ha a kristály megtörne, mik a legfontosabb teendők. Mi lettünk a Kurako törzs. A mi feladatunk, hogy amíg tudjuk, vigyázzuk az emberek épségét. Ezért nincs olyan nagy pánik és zűrzavar. De a mi erőnk is csak pár napig tart már ki.
- Aha. És nekem mi közöm az egészhez?
- Merlin megjósolta, hogy lesznek heten, akik megszöknek a pokolból.
- Ezt már hallottam.
- Kitől?
- Egy vénembertől a Gellért téren.
- És mit mondott?
- Hogy valami kiválasztott vagyok, a hetek egyike, Pokolszökevény, és hogy válasszam a fény útját.
- Te hallod. Ha egy Sárkányt látnak a Mecsek fölött, a Börzsönyben meg létrejön az Új Tündéruradalom, szerintem komolyabban is kezelhetnéd a helyzetet.
- Jó, majd nyitott szemmel járok.
- Olyan erő lakozik benned, ami nem sokakban. Van, akiben kevésbé, őket úgy hívjuk, hogy Kaca, azaz Macska, de az egyszerűség kedvéért legyen Varázsló. De a magadfajta, akihez hasonló csak hat másik van, ti vagytok a Tajsa Usalyin, a Holnap Árnyéka. Ti mentitek meg a világot.
- Kisebb feladat nem volt?
- Lehetsz még bolti eladó.
- Kösz a bíztatást.
- Ja igen! Vettem neked új telefont, meg beraktam a SIM kártyádat, mert az előző tropára ment. Nos, én most megyek, de majd még néha meglátogatlak, ha van valami új információ. És óvakodj a démonoktól! –Ezzel felhajtotta a vodkáját, és eltűnt.
- Mi van?
A kérdésemre már senki nem felelt. Lehamuztam a cigarettámat, és elgondolkodva néztem az ablakot. Már megint eltelt két nap. Szerda van. Itt lenne az ideje annak, hogy valamit kezdjek. Ha a figura igazat mondott, akkor utána kell járnom pár dolognak. És tudom is, hogy hol kezdjem. Első megálló Zita és a Szabó Ervin Könyvtár. Először is fel kell hívni a kiscsajt. Bekapcsolom a Tivaldtól kapott iPhone –t, és megnézem. Formás darab, mit ne mondjak. Kikeresem Zita számát, és felhívom. Vagy hatszor kicsöng, mire végre felveszi.
- Szia Tibi! – Köszön bele. Az az édes hang…
- Szia Kincsem. Figyelj, kéne egy kis segítség.
- Miben?
- Hosszú…
- Amúgy… Részvétem.
- Mi miatt?
- Laura…
- Ja! Hát igen… Szomorú…
- Nem tudod miért ölte meg magát?
- Nem, én sem tudom…
- Biztos nagyon rossz lehet!
- Az… Figyelj, tényleg kell a segítséged. Lent vagy Csepelen?
- Igen.
- Találkozzunk, mondjuk itt, a Kálvinon!
- Nem lehetne, hogy lejössz értem kocsival?
- Sajnos a Seat tropára ment.
- Oh… Értem. Legalább a Borárosig el tudnál jönni értem? Sok dolog történik mostanában, nem szeretnék egyedül utazgatni.
- Rendben, akkor Boráros. Mondjuk… - Ránézek az órámra. Délelőtt tíz óra. – Legyen két óra múlva.
- Amúgy semmit nem mondanál, hogy mi kell?
- Utána kell nézni pár dolognak az Ervinben.
- És ehhez én is kellek?
- Te vagy az adatguru, kiscsillag…
- Oké, oké. Akkor délben a Borin. Sietek.
Ezzel elbúcsúzunk, és lerakom a telefont. Átöltözöm, gyorsan letusolok. Ahogy a cipőmet veszem, egy üzenetet találok a kisszekrényen. Tivald írta.
Mintha valami rossz fantasy regénybe csöppentem volna. Megrázom a fejem, és kilépek a bejárati ajtón. Viktor bakancsát viselem, hozzá bő, fekete farmert, fehér pólót, egy zafírkék pulóvert, és fekete bőrkabátot. Ahogy lesietek a lépcsőházban, fura érzésem támad. Túl kihalt, túl csendes minden. Lent az utcán is alig kóvályog egy maréknyi ember.
Elgondolkodom, hogy mivel menjek. Az első, és legjobb ötlet, ami eszembe jut, hogy kisétálok a Blahára, és onnan villamosozok a Boráros térig. Ezt is teszem. Az út mindössze húsz percet vesz igénybe, így negyed órát várhatok. Szeretek jóval korábban érkezni, legalább tudom, hogy nem késhetek. Ahogy odaérek, meglepődéssel fogadom, hogy szinte teljesen üres a tér. Ez így, dél körül még egy idegent is váratlanul érne, én meg itt, a „Gödörben” töltöttem a legtöbb időt egyetemi éveim alatt. Nem megyek fel a HÉV megállójába, itt lent várok.
Zita szokás szerint öt perc késéssel érkezik. Kislányos külseje szinte már elviselhetetlenül cukivá teszi. Alig százhatvan centi, de inkább alulról kapaszkodik a számba. Szemei barnák, épp úgy, ahogy haja is. Testalkata vékony, mellei kicsik. Senki nem gondolná, hogy csak egy évvel fiatalabb nálam. Egy sárga esernyőt cipel a kezében: Ez a védjegye. Még a legmelegebb időben is nála van az a vizelet színű szörnyűség.
- Szia Zitus! – Köszönök mosolyogva.
- Szia…. Nem pont úgy nézel ki, mint aki gyászol.
- Nem mutatom. Mindenkinek jobb.
- Nos, miről lenne szó?
- A lényeg, hogy szeretnék többet tudni arról, hogy mi folyik itt körülöttünk, és kéne némi információ Merlinről és Maab királynőről, meg hét kiválasztottról.
- Azt hittem te nem hiszel az ilyesmiben!
- Haló! A Mecsekben láttak egy sárkányt!
- Jó, jó, tudom… Kussolok és dolgozom… Mindig ez jár nekem…
- Jajj Kincsem… - Ezzel mögé lépek, és elkezdem masszírozni a kabáton át a vállát.
- Te szemét… - Sóhajt fel kéjesen. – Jó, hagyjál, segítek.
Több szót már nem is fecsérlünk fölöslegesen, elindulunk a villamosmegálló felé, hogy utána egy megállót metrózzunk. Ahogy felszállunk a Sárga Féregre, legalábbis mi így becéztük a Combino villamost, és az elindult, újra megeredt a nyelve.
- Az egész világ megőrült. Nem tudom, mi folyik itt, de mindenhol mesebeli lényeket látnak. Az ég szerelmére, még én is.
- Te is?
- Reggel három kobold vagy manó vagy ilyesmi zabálta a szemetemet.
- Ez tetszik. – Vigyorodok el.
- Mi?
- Azt hittem te semmitől nem borulsz ki.
- A világvége kivétel.
- Nincs vége a világnak. Csak új kezdődik.
- Te is neoista vagy?
- Mi?
- Neoista. Te hol voltál az elmúlt hat napban?
- Nagyrészt kómában. – Úgy néz rám, mintha hülye lennék.
- Oké… Figyelj. Vannak a Retrohívők és a Neoisták. A Retrohívők szerint itt a világvége, a régi világ megszűnik létezni, és mind meghalunk. A Neoisták úgy gondolják, hogy csak egy új kezdet szemtanúi vagyunk, és el kell fogadni, ami történik.
- Érdekes.
- Gyere, szálljunk le.
Leugrunk a villamosról a Ferenc Körút metrómegállónál, az Üllői Út kereszteződésében, és lesietünk a lépcsősoron. Még mindig nagyon kevés ember van itt. Fura mód nem látunk BKV ellenőrt a metrólejárónál. Ránézek Zitára, és kacsintok egyet, majd lesétálok az egyik álló mozgólépcsőn.
- Amúgy, jár a Kék Giliszta?
- A hírek szerint igen.
- Rendben.
Ahogy besétálunk a megálló közepére, és várni kezdünk, villódzni kezdenek a fények fölöttünk. Egy fiatal férfi kezd el kínos lassúsággal lesétálni. Bakancs, kék farmer, fehér póló, semmi más. Haja felzselézve, bőre hófehér. Lassan elővesz a zsebéből egy almát, és beleharap. Ekkor veszem észre, hogy a szeme teljesen vörös. Se írisz, se szembogár, se fehér. Sötéten elvigyorodik, és lenyeli az almadarabot. Négy agyarat villant elő, kettő a fölső fogsorában, kettőt az alsóban. Jobbját kinyújtja oldalra, és lángok csapnak fel benne, majd földöntúli hangon megszólal.
- Helló Ketteske… - Előre lendül, és ezzel megkezdődik életem első összecsapása…
A fickó, aki a kanapémon tesped látszólag roma származású. Bőre barnás, fehér inget, fekete bársonynadrágot és lakkcipőt visel. A nyakában vékony aranyláncon egy kereszt lóg, fülében fülbevaló. A bal gyűrűs ujján pecsétgyűrű. A fején szürke kalap. Nem lehet több huszonhat-huszonnyolc évesnél, de nem vagyok otthon a dzsipó anatómiában.
- Látom felébredtél! – Köszönöm, Egyértelmű Kapitány. A hangja mézesmázos, az akcentus meg alapvető.
- Látom kikötöztél.
- Gyors a felfogásod.
- Anyádé lassabb.
- Ne kötekedj, nem akarlak bántani.
- Tekintve, hogy betörtél a lakásomba, leütöttél és miközben elkezdtél kifosztani, leültél az ágyamra tévézni, ezzel tudnék vitatkozni.
- Hallod more! Állj le a sztereotípiáiddal és a rossz következtetéseiddel! – Leveszi a jobb lábát a bal térdéről. – Csak láttam a tűzcsiholásodat, aztán nem akartam, hogy esetleg megijedj tőlem, és kicsinálj!
- Érdekes eszmefuttatás, de már ébren vagyok, és megígérem, hogy nem belezlek ki, mint egy vágási malacot. És most engedj el. – Mondom némi kedvességet színlelve, mire az ipse csettint egyet, a kötelek pedig elengedik a csuklóimat. – Ezt meg hogy csináltad?
- Nos, látom, még sokat kell tanulnod a mulo… Akarom mondani a szellem erejéről.
- Ez valami szcientológiás cucc?
- Hülye ökör vagy, mondták már?
- Említették egyszer kétszer… - Kezdek bele, miközben felülök, a csuklóimat és a bokáimat masszírozva. – De te olyan értelmes srácnak tűnsz, neked elhiszem.
- Megvert veled a devla rendesen.
- Egyáltalán, ki a tököm vagy?
- A nevem Kolompár Tivald, szolgálatára. – Közben feláll és meghajol, még a kalapját is leveszi. Micsoda egy ripacs. – Te pedig Bakonyi Tibor, ha nem tévedek.
- Pontosan. Nos, kedves K. Tivald, visszaeső elkövető, még egyszer, most kicsit precízebben feltéve a kérdést: Mi a rákot akarsz te tőlem?
- Fölvázolom neked, hogy mi a szituáció alapja, elmondom, hogy mire vagy hivatott, és megtérítem a lelked.
- Na ne basszatok fel, egy Jézusos cigány! – Röhögök fel.
- Ugye tudod, hogy nagyon patkány vagy.
- Nem inkább nagyon kígyó?
- Rohadj meg. Mindjárt nem mondok semmit!
- Ne kapd fel a vizet, csak kicsit hosszú volt a napom.
- Két nappal később vagy.
- Te két napja itt rohadsz a lakásomban?
- Nem. Voltam boltban, sőt elintéztem a rendőrségen, hogy ne legyél halottként nyilvántartva.
- Te?
- Igen.
- Hogyan?
- Pár trükk, és azt hitték, te vagyok.
- Azért elég nehéz minket összekeverni. – Mértem végig vékony, izmokat teljesen nélkülöző testalkatát, sötét bőrét, fekete szemeit, fekete haját, hegyes állát és orrát.
- Te még mindig nem fogod fel, hogy léteznek olyan erők, amikről azt hitték az emberek, hogy csak a mesék részei?
- Túl sokat nézted a Csillagok Háborúját.
- Szerinted mivel ütöttelek ki?
- Van egy rohadt nagy, lila bokszkesztyűd?
- A Devla játsszon a fogsoroddal kidobósat, te majom!
- Hé! Kettőnk közül te tűnsz inkább főemlősnek.
- Megüsselek?
- Próbáld meg.
Idegesen lehajtja a fejét, vesz pár nagy levegőt, és elszámol tízig. Látom rajta, hogy kész van a figura, és talán tényleg mondhat nekem valami hasznosat. Lassan felkelek, és kimegyek a konyhába. Előkapok egy üveg vodkát, két poharat, a cigimet és az öngyújtómat, besétálok, és rágyújtok. Megkínálom őt is, elfogadja. Öntök ki az orosz szeszipar tömeggyártásának varázslatos termékéből.
- Na jó, mesélj, Tivald… Tivald, ugye?
- Az. Nos… Figyelj jól, ne kelljen kétszer végigragoznom az egészet. Egykoron létezett a mágia, nagyon is aktívan, oly erővel, hogy el se tudnád képzelni. Ám mikor Merlin összecsapott Maab királynéval, a mágia hatalmát egy hatalmas kristályba zárta, hogy többé ne tudjon ártani az embereknek. Csakhogy a Kristály megrepedt, és elszabadult a benne bujkáló pokoli erő.
- Te ezt honnan tudod?
- Népem történelmének része.
- A te népednek van története? – Kérdeztem vigyorogva, de elengedte a füle mellett a kérdést.
- Merlin sokat utazott ezek után, így ismerkedett meg a vándorcigányokkal, pontosabban az egyik csapattal. Reánk bízta a titkot, hogy mi történt, és megmondta, hogy ha a kristály megtörne, mik a legfontosabb teendők. Mi lettünk a Kurako törzs. A mi feladatunk, hogy amíg tudjuk, vigyázzuk az emberek épségét. Ezért nincs olyan nagy pánik és zűrzavar. De a mi erőnk is csak pár napig tart már ki.
- Aha. És nekem mi közöm az egészhez?
- Merlin megjósolta, hogy lesznek heten, akik megszöknek a pokolból.
- Ezt már hallottam.
- Kitől?
- Egy vénembertől a Gellért téren.
- És mit mondott?
- Hogy valami kiválasztott vagyok, a hetek egyike, Pokolszökevény, és hogy válasszam a fény útját.
- Te hallod. Ha egy Sárkányt látnak a Mecsek fölött, a Börzsönyben meg létrejön az Új Tündéruradalom, szerintem komolyabban is kezelhetnéd a helyzetet.
- Jó, majd nyitott szemmel járok.
- Olyan erő lakozik benned, ami nem sokakban. Van, akiben kevésbé, őket úgy hívjuk, hogy Kaca, azaz Macska, de az egyszerűség kedvéért legyen Varázsló. De a magadfajta, akihez hasonló csak hat másik van, ti vagytok a Tajsa Usalyin, a Holnap Árnyéka. Ti mentitek meg a világot.
- Kisebb feladat nem volt?
- Lehetsz még bolti eladó.
- Kösz a bíztatást.
- Ja igen! Vettem neked új telefont, meg beraktam a SIM kártyádat, mert az előző tropára ment. Nos, én most megyek, de majd még néha meglátogatlak, ha van valami új információ. És óvakodj a démonoktól! –Ezzel felhajtotta a vodkáját, és eltűnt.
- Mi van?
A kérdésemre már senki nem felelt. Lehamuztam a cigarettámat, és elgondolkodva néztem az ablakot. Már megint eltelt két nap. Szerda van. Itt lenne az ideje annak, hogy valamit kezdjek. Ha a figura igazat mondott, akkor utána kell járnom pár dolognak. És tudom is, hogy hol kezdjem. Első megálló Zita és a Szabó Ervin Könyvtár. Először is fel kell hívni a kiscsajt. Bekapcsolom a Tivaldtól kapott iPhone –t, és megnézem. Formás darab, mit ne mondjak. Kikeresem Zita számát, és felhívom. Vagy hatszor kicsöng, mire végre felveszi.
- Szia Tibi! – Köszön bele. Az az édes hang…
- Szia Kincsem. Figyelj, kéne egy kis segítség.
- Miben?
- Hosszú…
- Amúgy… Részvétem.
- Mi miatt?
- Laura…
- Ja! Hát igen… Szomorú…
- Nem tudod miért ölte meg magát?
- Nem, én sem tudom…
- Biztos nagyon rossz lehet!
- Az… Figyelj, tényleg kell a segítséged. Lent vagy Csepelen?
- Igen.
- Találkozzunk, mondjuk itt, a Kálvinon!
- Nem lehetne, hogy lejössz értem kocsival?
- Sajnos a Seat tropára ment.
- Oh… Értem. Legalább a Borárosig el tudnál jönni értem? Sok dolog történik mostanában, nem szeretnék egyedül utazgatni.
- Rendben, akkor Boráros. Mondjuk… - Ránézek az órámra. Délelőtt tíz óra. – Legyen két óra múlva.
- Amúgy semmit nem mondanál, hogy mi kell?
- Utána kell nézni pár dolognak az Ervinben.
- És ehhez én is kellek?
- Te vagy az adatguru, kiscsillag…
- Oké, oké. Akkor délben a Borin. Sietek.
Ezzel elbúcsúzunk, és lerakom a telefont. Átöltözöm, gyorsan letusolok. Ahogy a cipőmet veszem, egy üzenetet találok a kisszekrényen. Tivald írta.
„Figyelj, öcsém! Ha nem lennék itt, mikor ezt megtalálod, vigyázz! A képességeid még csak most kezdenek előbukkanni. Az erőd már így is nagyobb, mint reméltük. Fizikailag egy átlagember tízszerese vagy, de ne bízd el magad! A tűz és a fagy a két fő elemed, ezekkel fogsz tudni elsősorban dolgozni. Minden csak fantázia kérdése.
Tivald”
Mintha valami rossz fantasy regénybe csöppentem volna. Megrázom a fejem, és kilépek a bejárati ajtón. Viktor bakancsát viselem, hozzá bő, fekete farmert, fehér pólót, egy zafírkék pulóvert, és fekete bőrkabátot. Ahogy lesietek a lépcsőházban, fura érzésem támad. Túl kihalt, túl csendes minden. Lent az utcán is alig kóvályog egy maréknyi ember.
Elgondolkodom, hogy mivel menjek. Az első, és legjobb ötlet, ami eszembe jut, hogy kisétálok a Blahára, és onnan villamosozok a Boráros térig. Ezt is teszem. Az út mindössze húsz percet vesz igénybe, így negyed órát várhatok. Szeretek jóval korábban érkezni, legalább tudom, hogy nem késhetek. Ahogy odaérek, meglepődéssel fogadom, hogy szinte teljesen üres a tér. Ez így, dél körül még egy idegent is váratlanul érne, én meg itt, a „Gödörben” töltöttem a legtöbb időt egyetemi éveim alatt. Nem megyek fel a HÉV megállójába, itt lent várok.
Zita szokás szerint öt perc késéssel érkezik. Kislányos külseje szinte már elviselhetetlenül cukivá teszi. Alig százhatvan centi, de inkább alulról kapaszkodik a számba. Szemei barnák, épp úgy, ahogy haja is. Testalkata vékony, mellei kicsik. Senki nem gondolná, hogy csak egy évvel fiatalabb nálam. Egy sárga esernyőt cipel a kezében: Ez a védjegye. Még a legmelegebb időben is nála van az a vizelet színű szörnyűség.
- Szia Zitus! – Köszönök mosolyogva.
- Szia…. Nem pont úgy nézel ki, mint aki gyászol.
- Nem mutatom. Mindenkinek jobb.
- Nos, miről lenne szó?
- A lényeg, hogy szeretnék többet tudni arról, hogy mi folyik itt körülöttünk, és kéne némi információ Merlinről és Maab királynőről, meg hét kiválasztottról.
- Azt hittem te nem hiszel az ilyesmiben!
- Haló! A Mecsekben láttak egy sárkányt!
- Jó, jó, tudom… Kussolok és dolgozom… Mindig ez jár nekem…
- Jajj Kincsem… - Ezzel mögé lépek, és elkezdem masszírozni a kabáton át a vállát.
- Te szemét… - Sóhajt fel kéjesen. – Jó, hagyjál, segítek.
Több szót már nem is fecsérlünk fölöslegesen, elindulunk a villamosmegálló felé, hogy utána egy megállót metrózzunk. Ahogy felszállunk a Sárga Féregre, legalábbis mi így becéztük a Combino villamost, és az elindult, újra megeredt a nyelve.
- Az egész világ megőrült. Nem tudom, mi folyik itt, de mindenhol mesebeli lényeket látnak. Az ég szerelmére, még én is.
- Te is?
- Reggel három kobold vagy manó vagy ilyesmi zabálta a szemetemet.
- Ez tetszik. – Vigyorodok el.
- Mi?
- Azt hittem te semmitől nem borulsz ki.
- A világvége kivétel.
- Nincs vége a világnak. Csak új kezdődik.
- Te is neoista vagy?
- Mi?
- Neoista. Te hol voltál az elmúlt hat napban?
- Nagyrészt kómában. – Úgy néz rám, mintha hülye lennék.
- Oké… Figyelj. Vannak a Retrohívők és a Neoisták. A Retrohívők szerint itt a világvége, a régi világ megszűnik létezni, és mind meghalunk. A Neoisták úgy gondolják, hogy csak egy új kezdet szemtanúi vagyunk, és el kell fogadni, ami történik.
- Érdekes.
- Gyere, szálljunk le.
Leugrunk a villamosról a Ferenc Körút metrómegállónál, az Üllői Út kereszteződésében, és lesietünk a lépcsősoron. Még mindig nagyon kevés ember van itt. Fura mód nem látunk BKV ellenőrt a metrólejárónál. Ránézek Zitára, és kacsintok egyet, majd lesétálok az egyik álló mozgólépcsőn.
- Amúgy, jár a Kék Giliszta?
- A hírek szerint igen.
- Rendben.
Ahogy besétálunk a megálló közepére, és várni kezdünk, villódzni kezdenek a fények fölöttünk. Egy fiatal férfi kezd el kínos lassúsággal lesétálni. Bakancs, kék farmer, fehér póló, semmi más. Haja felzselézve, bőre hófehér. Lassan elővesz a zsebéből egy almát, és beleharap. Ekkor veszem észre, hogy a szeme teljesen vörös. Se írisz, se szembogár, se fehér. Sötéten elvigyorodik, és lenyeli az almadarabot. Négy agyarat villant elő, kettő a fölső fogsorában, kettőt az alsóban. Jobbját kinyújtja oldalra, és lángok csapnak fel benne, majd földöntúli hangon megszólal.
- Helló Ketteske… - Előre lendül, és ezzel megkezdődik életem első összecsapása…
igazságszerint ez tetszett eddig a legjobban!!!!! csak így tovább
VálaszTörlés