Megindulok az ajtó felé, ám a fejemben a hang hirtelen megszakítja a mozdulatsort.
- Nana, az én erőm, én irányítok…
És ezzel elsötétül előttem a világ.
Ébredezem. A fejem úgy lüktet, mintha hét kicsi törpe odabent épp a négyes metró építkezésén dolgozna hét kicsi légkalapáccsal. Rohadt törpék. Walt Disney óta utálom őket. Lassan kinyitom a szemeimet. Az első dolog, amit észreveszek, egy lobogó tábortűz. Felülök, és körbepillantok. A boszorkánymester nem messze tőlem falatozik valamit, s közben rám pillant. Arcán derűs mosoly terül el.
- Te aztán nem vagy semmi figura, hallod-e! – Vigyorog.
- Mi… Mi történt? – A hangom akadozik, és fémes ízt érzek a számban.
- Eldurrant az agyad, letépted magad a falról, leszedtél engem is, majd kibelezted az egész rohadt erődöt, az történt.
- Mi van? – Kiköpök, mikor rájövök, hogy alvadt vért tartogatok a számban.
- Végigpofoztad az egész helyet. Puszta kézzel tépted szét a szembejövőket. Kihoztál minket.
- Aha… Szép…
- Csak egy furcsa dolog van…
Ez egy hülye. Egyszer csak hihetetlen módon megmenekülünk az által, hogy puszta kézzel megölöm a fogva tartóinkat, és mágikusan védett láncokat szedek darabokra, és csak egy dolgot talál furcsának.
- Amíg ezt csináltad, többször is szólongattalak, és rám förmedtél, hogy nem Tibinek hívnak, hanem Werokhielnek.
- Minek?
- Werokhiel. – Látja, hogy bamba tehén pofával meredek rá, így jó magyar turistát kezd játszani. – WE-RO-KHI-EL!
A kiáltás messzire elhallatszik. Ekkor bámulok körbe. Az erőd romjai között vagyunk. Körbemutatok, és újra megszólalok.
- Ezt én csináltam?
- Igen.
- Puszta kézzel?
- Néha az őrség egyes testrészeivel, de igen.
- Szép.
- Az.
- És most?
- A testőrparancsnokból kiverted, hogy hol van a húgod.
- És hol? – Közben odanyúlok, és a kezembe nyom valamit, ami egy pulykacombra emlékeztet.
- Kábé négynapi járóföldre innen, északra, van egy nagyobb erődítmény, melynek ura Mephisto.
- Ő melyik főbűn is?
- A bujaság.
- És ott van a húgom.
- Pontosan.
- Egyedül.
- Igen.
- Védtelenül.
- Nagyon úgy néz ki.
- És még nem indultunk el?
- Előbb egyél. Hosszú lesz az út.
Az elkövetkező egy órában a fejem tömöm, mégsem érzem úgy, hogy megtelnék. Különös érzés lesz úrrá rajtam, mintha nem egyedül lennék a fejemben. Néha, ha ránézek valamire, olyan dolgok jutnak róla eszembe, amikről nem szabadna tudnom.
Például séta közben megpillantok valamit a földön, és felveszem. Ahogy a kezembe veszem, már tudom, hogy egy pokolkutya elszenesedett karma, nagyjából négy hete járhatott erre, nőstény, és vemhes. Sőt, olyan dolgok is eszembe jutnak a pokolkutyák párzásáról és születéséről, amitől azonnal felfordul a gyomrom, és meg kell küzdenem, hogy ne dobjam ki a taccsot.
Hamarosan újra letáborozunk, és közben Gábor előszedi a könyvét. Először furcsállva nézem, de végül arra a következtetésre jutok, hogy míg én mészároltam, addig ő megkereste a cuccainkat. Lassan felcsapja a könyvet, majd egy pálcát varázsol elő a táskájából, és rajzolgatni kezd.
- Ez mi?
- Mephisto erődjének a rajza.
- Neked ilyenjeid vannak?
- Jah, hasznos az embernek, ha a sötét oldallal cimborál.
- Hát igen… - Morgok, és a képességeim jutnak eszembe.
- Nos… Északon van a főkapu, amit két hatvan méter magas torony fog közre. A falak átlagosan negyven méter magasak.
- Szerintem elnézted a számokat. Ilyen magas nem lehet.
- De. Ilyen magas. Hidd el.
- Értem. Folytasd.
- Szóval. a tornyoktól körülbelül negyvenöt fokos szögben indul két fal, húszméterenként egy ötven méter magas toronnyal. Ez a két fal száz-száz méter hosszú. Itt újabb hatvan méteres tornyok állnak. Innen indulnak tovább egyenesen a főfalak, ötszáz, ötszáz méteres hosszúságban, majd újabb tornyok, és negyvenöt fokos szögben az utolsó két fal, amiknek a vége nem zárt.
- Lyukas a fal?
- Elzárja a Styx.
- A legendák alvilági folyója?
- Igen.
- Átúszunk.
- Sok ott a krokodil, a cápa meg a vízihulla.
- Csodás.
- Folytatom. A falakon belül egyetlen épület található, a Kéjerőd.
- Jól hangzik.
- Ne szakíts félbe. Egy hetven méter hosszú, hetven méter széles, hetven méter magas kockaépület, ablakokkal, falakkal, háremekkel. Az őrséget főleg alacsony rangú démonok teszik ki.
- Sima menet lesz?
- Nem. A problémát a két helyi specialitás okozza. A szukkubuszok és a szatírok.
- Mármint a bőrfűzős dominák és a kecskelábú taperolók?
- Mármint az alvilág legjobb kínzómesterei és a nihilum legjobb bérgyilkosai.
- Annyira szeretem, hogy a valóság kifordítja a meséket. Jobb szerettem a meséket. Te figyelj… Mondd, hogy a nimfák itt is játékos szűzlányok.
- Azok.
- Hála az égnek!
- Mivel nem fekszenek le az áldozatukkal, hanem letépik a fejét.
- Annyira de annyira illúzióromboló tudsz lenni, tudod?
- Ez a munkám.
- Mégis, mi a te végzettséged?
- Titok!
Ezzel feláll, arrébb sétál, és vizelni kezd.
- Nana, az én erőm, én irányítok…
És ezzel elsötétül előttem a világ.
***
Ébredezem. A fejem úgy lüktet, mintha hét kicsi törpe odabent épp a négyes metró építkezésén dolgozna hét kicsi légkalapáccsal. Rohadt törpék. Walt Disney óta utálom őket. Lassan kinyitom a szemeimet. Az első dolog, amit észreveszek, egy lobogó tábortűz. Felülök, és körbepillantok. A boszorkánymester nem messze tőlem falatozik valamit, s közben rám pillant. Arcán derűs mosoly terül el.
- Te aztán nem vagy semmi figura, hallod-e! – Vigyorog.
- Mi… Mi történt? – A hangom akadozik, és fémes ízt érzek a számban.
- Eldurrant az agyad, letépted magad a falról, leszedtél engem is, majd kibelezted az egész rohadt erődöt, az történt.
- Mi van? – Kiköpök, mikor rájövök, hogy alvadt vért tartogatok a számban.
- Végigpofoztad az egész helyet. Puszta kézzel tépted szét a szembejövőket. Kihoztál minket.
- Aha… Szép…
- Csak egy furcsa dolog van…
Ez egy hülye. Egyszer csak hihetetlen módon megmenekülünk az által, hogy puszta kézzel megölöm a fogva tartóinkat, és mágikusan védett láncokat szedek darabokra, és csak egy dolgot talál furcsának.
- Amíg ezt csináltad, többször is szólongattalak, és rám förmedtél, hogy nem Tibinek hívnak, hanem Werokhielnek.
- Minek?
- Werokhiel. – Látja, hogy bamba tehén pofával meredek rá, így jó magyar turistát kezd játszani. – WE-RO-KHI-EL!
A kiáltás messzire elhallatszik. Ekkor bámulok körbe. Az erőd romjai között vagyunk. Körbemutatok, és újra megszólalok.
- Ezt én csináltam?
- Igen.
- Puszta kézzel?
- Néha az őrség egyes testrészeivel, de igen.
- Szép.
- Az.
- És most?
- A testőrparancsnokból kiverted, hogy hol van a húgod.
- És hol? – Közben odanyúlok, és a kezembe nyom valamit, ami egy pulykacombra emlékeztet.
- Kábé négynapi járóföldre innen, északra, van egy nagyobb erődítmény, melynek ura Mephisto.
- Ő melyik főbűn is?
- A bujaság.
- És ott van a húgom.
- Pontosan.
- Egyedül.
- Igen.
- Védtelenül.
- Nagyon úgy néz ki.
- És még nem indultunk el?
- Előbb egyél. Hosszú lesz az út.
Az elkövetkező egy órában a fejem tömöm, mégsem érzem úgy, hogy megtelnék. Különös érzés lesz úrrá rajtam, mintha nem egyedül lennék a fejemben. Néha, ha ránézek valamire, olyan dolgok jutnak róla eszembe, amikről nem szabadna tudnom.
Például séta közben megpillantok valamit a földön, és felveszem. Ahogy a kezembe veszem, már tudom, hogy egy pokolkutya elszenesedett karma, nagyjából négy hete járhatott erre, nőstény, és vemhes. Sőt, olyan dolgok is eszembe jutnak a pokolkutyák párzásáról és születéséről, amitől azonnal felfordul a gyomrom, és meg kell küzdenem, hogy ne dobjam ki a taccsot.
Hamarosan újra letáborozunk, és közben Gábor előszedi a könyvét. Először furcsállva nézem, de végül arra a következtetésre jutok, hogy míg én mészároltam, addig ő megkereste a cuccainkat. Lassan felcsapja a könyvet, majd egy pálcát varázsol elő a táskájából, és rajzolgatni kezd.
- Ez mi?
- Mephisto erődjének a rajza.
- Neked ilyenjeid vannak?
- Jah, hasznos az embernek, ha a sötét oldallal cimborál.
- Hát igen… - Morgok, és a képességeim jutnak eszembe.
- Nos… Északon van a főkapu, amit két hatvan méter magas torony fog közre. A falak átlagosan negyven méter magasak.
- Szerintem elnézted a számokat. Ilyen magas nem lehet.
- De. Ilyen magas. Hidd el.
- Értem. Folytasd.
- Szóval. a tornyoktól körülbelül negyvenöt fokos szögben indul két fal, húszméterenként egy ötven méter magas toronnyal. Ez a két fal száz-száz méter hosszú. Itt újabb hatvan méteres tornyok állnak. Innen indulnak tovább egyenesen a főfalak, ötszáz, ötszáz méteres hosszúságban, majd újabb tornyok, és negyvenöt fokos szögben az utolsó két fal, amiknek a vége nem zárt.
- Lyukas a fal?
- Elzárja a Styx.
- A legendák alvilági folyója?
- Igen.
- Átúszunk.
- Sok ott a krokodil, a cápa meg a vízihulla.
- Csodás.
- Folytatom. A falakon belül egyetlen épület található, a Kéjerőd.
- Jól hangzik.
- Ne szakíts félbe. Egy hetven méter hosszú, hetven méter széles, hetven méter magas kockaépület, ablakokkal, falakkal, háremekkel. Az őrséget főleg alacsony rangú démonok teszik ki.
- Sima menet lesz?
- Nem. A problémát a két helyi specialitás okozza. A szukkubuszok és a szatírok.
- Mármint a bőrfűzős dominák és a kecskelábú taperolók?
- Mármint az alvilág legjobb kínzómesterei és a nihilum legjobb bérgyilkosai.
- Annyira szeretem, hogy a valóság kifordítja a meséket. Jobb szerettem a meséket. Te figyelj… Mondd, hogy a nimfák itt is játékos szűzlányok.
- Azok.
- Hála az égnek!
- Mivel nem fekszenek le az áldozatukkal, hanem letépik a fejét.
- Annyira de annyira illúzióromboló tudsz lenni, tudod?
- Ez a munkám.
- Mégis, mi a te végzettséged?
- Titok!
Ezzel feláll, arrébb sétál, és vizelni kezd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése